Tizenharmadik fejezet

Maya                 Nem éreztem kínosnak a helyzetet délután, pedig egész végig a kertet gondoztuk ketten. A szomszédból folyamatosan éreztem a figyelő tekinteteket, de ez is elmúlt egy idő után. Harryvel ugyanúgy szórakoztunk, mint azelőtt, és este hat óra környékére sikerült végeznünk mindennel. A vacsorát szó nélkül elfogyasztottuk, majd külön-külön elmentünk zuhanyozni. Nyolc óra környékén lépett be a szobába, mikor a nagyszülei már aludtak.
 - Fáradt vagy? - kérdezte egyből.
 - Annyira nem, miért? - néztem rá.
 - Elvihetlek sétálni?
 - Várd meg kint, amíg átöltözöm. - Erre csak bólintott.
Az estére egy farmert választottam, egyszerű, vajszínű trikóval és egy világosbarna rövid kabáttal. A hajamat kontyba tettem a fejem tetejére, és már ott sem voltam. Harry lent várt az ajtóban.
 - Amúgy merre szeretnél vinni?
 - Csak sétálgassunk, aztán valahová üljünk le ezt meginni. - És elővett egy bort. - Tudod, ez ilyen romantikus randi-féleség.
 - Megint elfelejtetted közölni, hogy ez egy randi - ráztam meg mosolyogva a fejemet.
 - Nap közben nem azt vettem rajtad észre, hogy annyira zavar.
 - Egyáltalán nem igazságos ilyenekkel visszavágni - néztem a szemébe, miközben megfogta a kezemet, és így mentünk tovább.
 - Próbáld meg nem elrontani a pillanatot, Maya. Csak egyszerűen élvezd.
 - Megpróbálom - mosolyodtam el, és leszegett fejjel sétáltam mellette.
 - Remélem, hogy szereted az édes-vörös bort.
 - Az az egyik kedvencem.
 - Akkor jól választottam, egyébként az enyém is. - Hümmögni kezdett, ujjainkat pedig összekulcsolta, ahogy róttuk a métereket. - Szeretnéd, ha megmutatnám a kilátót? Az egész kis várost belátni róla.
 - Mehetünk - feleltem.
                 Alig kellett negyed órát sétálnunk, mire felértünk a kilátóhoz. A hosszú lépcsősorok megtétele után sóhajjal ültünk le az egyik padra, a szenvedéseimet pedig mosolyogva nézte végig.
 - Kinyithatom? - lebegtette meg előttem az üveg bort.
 - Remélem, hogy hoztál nyitót.
 - Nem, de megoldom. - Elővette a kulcsát, és elkezdte nyomkodni befelé a dugót.
 - Hoznod kellett volna - szólaltam meg halkan, miután hosszú másodpercek óta szerencsétlenkedett vele. - Nem túl jó ötlet belenyomni, mert akármi...
 - Már félig sikerült, ne aggodalmaskodj! - szólt rám vigyorogva, és tekintetét visszavezette a palackra.- Egyébként, szerintem a nagyiék bírnak téged.
 - Azért a mai elég kellemetlen volt.
 - Jé - nézett fel rám -, nem hittem volna, hogy felhozod a témát, nagyon kerülted a dolgot utána.
 - Ez nem igaz, nem kerültem! - Felnevetett, miközben próbálta a kulcsával belenyomni a dugót az üvegbe. Mosolyogva nézegettem ahogy továbbra is bénázott a bor kinyitásával, majd a következő pillanatban kisebb csörömpölés lepte be a környékünket, a bor pedig "felrobbant" Harry kezében.
 - Mondtam, hogy nem fog sikerülni - szólaltam meg halkan, mire kiejtette a kezéből az üveg megmaradt nyakát, és vigyorogva fordult felém.
 - Te zavartál meg, azért nem sikerült!
 - Persze, nem is a nyomás miatt... - ironizáltam felvont szemöldökkel, mire közelebb hajolt hozzám, kezeivel pedig a derekamnál karolt át. Így ültünk egymás mellett, homlokát az enyémhez tartotta. - Te most belém törölted a bort?
 - Ne rontsd el a pillanatot - lehelte halkan.
 - Nem rontanám el, hogyha nem a kedvenc pólómba törölnéd a vörösbort - néztem rá. A pólóm oldala, ahol az előbb megérintett, foltokban boros volt, és a nadrágom szára is, melyre cseppekben ömlött az ital. Felsóhajtottam, és ránéztem.
 - Most mi van? - vigyorgott továbbra is.
 - Olyan szerencsétlen vagy - csóváltam meg a fejemet.
  - Egyébként, sokkal lazább vagy most, hogy nem vagyunk Londonban. - Ezt olyan nemes egyszerűséggel állapította meg, hogy jó volt nézni. Kényelmesen elhelyezkedett a padon, miközben egy zsebkendővel törölgette le magáról a bort.
 - Levegőváltozás - rántottam meg lazán a vállamat. - Nem akarok hazamenni, itt annyira nyugis minden.
 - Lejöhetünk többször is - mondta halkan, mire bólintottam.
 - Talán néha visszatérhetünk - egyeztem bele.
 - Merre szeretnél menni? Most, hogy annyi a borunknak.
 - Haza?
 - Oké - bólintott.

Tommy
                  - Szeretnék veled találkozni - mondtam neki a telefonban.
Vonakodva bár, de megegyeztünk a részletekben. Kilencre mentem át hozzá. Jenna nagyon ódzkodott attól a gondolattól/ötlettől, hogy ő jöjjön ide, még úgy is, hogy üres a ház, szóval felajánlotta, hogy találkozzunk nála.
                 Furcsa, a már rég érzett izgalom lett úrrá rajtam, ahogy az ismerős utcákon végighajtottam, hogy még időben odaérjek hozzá.  A verandán állt, és úgy kémlelte a tájat, ami kivetült elé a kora esti órákban. Amikor meglátott, szemeit levette a tájról, és a cipőjét kezdte fixírozni, közben kezeivel összébb húzta szürke kardigánját magán. Akkor nézett csak újra fel, mikor már előtte álltam.
 - Gyere be - nézett fel rám. - Kinyitotta háta mögött az ajtót, és betessékelt a házba. - Ülj csak le, csináljak egy teát? - Levettük mindketten a kardigánunkat, és beljebb mentünk.
 - Megköszönném - mosolyogtam rá.
                 Ugyanaz a látvány fogadott, mint mikor legutóbb voltam itt, jó néhány hónapja. A nappali ugyanolyan otthonosnak tűnt, sőt, az is volt. A barna falak remek összhangban voltak a fából készült bútorokkal és a homokszínű dívánnyal. Percekkel később a konyhaajtó nyikorgása ébresztett rá, hogy visszajött, majd mikor hátrafordultam, két csésze teával a kezében közeledett felém. Letette őket a kis asztalra, és leült mellém, köszönetképpen pedig csak ráemeltem a tekintetemet és elmosolyodtam.
 - Miért szerettél volna velem találkozni? - kérdezte halkan, és a füle mögé tűrte az arcába hulló hajtincsét. Már nagyon-nagyon rég nem láttam ilyen zavartnak őt, ami rám is nyugtalanítóan hatott. Megköszörültem a torkomat, és próbáltam elfojtani a feltörő széles mosolyomat, ahogy megkóstoltam a teát.
 - Még mindig összekevered az 1:3 cukor:citrom arányt.
 - Megint túl édes lett? - nézett rám félve, ajkain neki is ott bujkált a mosoly.
 - Igen - válaszoltam neki bólintva -, de megiszom, már egészen megszoktam ezt az egyedi ízt.
 - Még mindig gonosz vagy - sóhajtott fel, és ő is beleivott a teájába. Felnevettem egy picit, letettem a csészét a dohányzóasztalra és hátradőltem.
                 Hosszú percekig ültünk így, Jenna kezeit a csészén tartva, előredőlve meredt ki a szemben lévő ablakon. Hátán picit felhúzódott pólója, ahogy ült ott. Tekintetem hosszasan elidőzött meztelen bőrén, közben folyamatosan ugrottak be az emlékek az együtt töltött időről...
 - Iszonyatosan hiányzol - vallottam be.
 - Ha ez igaz lenne nem ennyi idő után mondanád csak.
 - Úgy éreztem, hogy kezdek helyrejönni, miután szakítottunk, de egyáltalán nem. Minden, amit elfojtottam most tört fel.
 - Egy fellángolás miatt, most komolyan? - vonta fel a szemöldökét.
 - Ne sérts meg olyanokkal, minthogy valaha is csak fellángolást éreztem irántad. - Nagy levegőt vett, és letette az üres csészéjét az asztalra. - Megpróbálhatnánk újra.
 - Régen sem ment.
 - De már nincs Styles, hogy elrontson mindent, menni fog most már.
 - Én ebben nem lennék olyan biztos - állt fel lassan a díványról, és szembefordult velem. - Ha csak ezért jöttél, akár már mehetsz is.
 - Nem értem hogy mit tettem ellened. Én könyörgök neked, miközben nem is az én hibámból szakítottunk. - Széttártam karjaimat előtte, ahogy én is felálltam. - Talán tényleg mennem kéne.
 - Nem jó most az időpont erre a veszekedésre - bólogatott aprókat.
Megindultam a bejárati ajtó felé, út közben pedig felkaptam a kardigánomat. - Szép napot - köszöntem el tőle, majd becsuktam magam után az ajtót. Az ablakból figyelt, ahogy beszállok a kocsimba majd elhajtok.

                 Hajnali három lehetett, és épp, hogy eltudtam aludni, mikor elkezdett csörögni a telefonom. Nem lepődtem meg, mikor láttam a képernyőn David nevét, szokása volt hihetetlen időben hívni az embert, majd úgy beszélni, mintha ez teljesen normális lenne. Morogtam egyet, mielőtt felvettem a telefont.
 - Igen? - szóltam bele.
 - Szevasz, cimbi! - Ez már rosszul kezdődik, csak akkor haverkodik, ha szívességet akar kérni. - Hogy ityeg?
 - Remekül vagyok.
 - Ugye nem ébresztettelek fel?
 - Hajnali háromkor? Dehogy, épp olvastam. - Hallottam, ahogy felnevet a vonal túlsó felén, majd rátér a tárgyra.
 - Szívességet szeretnék kérni.
 - Ó, csakugyan? - ironizáltam.
 - A helyzet az, hogy apámmal összebalhéztam és kidobott otthonról. Nem tudnál pár napra elszállásolni? - Mélyen felsóhajtottam, és gondolkodni kezdtem. Vajon hogy jövök ki jobban ebből a kérdésből?
 - Mégis hány napra?
 - Úgy kettő-három, míg lenyugszik. Utána egy hónapos üzleti útra megy és akkor már hazamehetek, csak mostanra kéne.
 - Gyere - mentem bele, ám csak nehézkesen. - A vendégszobát megkapod. Mikor akarsz jönni?
 - Tíz perc múlva megfelel? - kérdezte bizakodva.
 - Siess. - És letettem a telefont.

Tizenkettedik fejezet

Jó estét mindenkinek!
Remélem, hogy fantasztikusan telik a nyári szünetetek, mert nekem eddig jó volt. :) Bár már itt a vége, de próbáljátok meg a furcsa időjárás ellenére kiélvezni a megmaradt napokat. 
Bocsánatkéréssel tartozom, amiért figyelmetlen voltam veletek, és nem hoztam semmi újat az elmúlt időszakban. Sokat dolgoztam és vagy három hetet voltam Balatonon, fesztiváloznom is sikerült, szóval minden összejött úgymond. Nem tudom, hogy ezentúl hogy fogok majd frissíteni, de mindent megpróbálok!

Dóri


Maya
                 Lassan közeledett felénk a júliusi hónap, és már minden érettségit letudtam. Az elmúlt napjaim heverészéssel teltek, élveztem, hogy nem robban szét a fejem a tanulástól. Az időjárás kezdett huszonöt-harminc fok között mozogni, ami Londonban is nagy szó, így végre előpakolhattam a nyáriasabb ruháimat. Viszont, ahogy telt az idő, olyan gyorsan jött el a mai nap is, a péntek, mikor Harryt elkísérem a nagyszüleihez Holmes Chapelbe segíteni valamit a ház körül.
                 Olyannyira közel jött, hogy már a teraszunkon álltam a kisebb sporttáskámmal a kezemben, és vártam, hogy Harry beguruljon a ház elé, hogy elvigyen. Tommy alig fél órája indult el valamerre, de fél órás kiselőadást tartott nekem arról, hogy vigyázzak Stylesal, mert nem ismerem és furcsa alak. Kedves. Ott álltam a kedvenc új felsőmben, ami virágos volt és szív alakú dekoltázsú, egy fekete cicanadrágban és topánkában. A fejemre egy kalapot tettem, hogy ne süljek meg, az arcomra pedig enyhe sminket... Egy percembe sem telt, s Harry már ott is állt előttem.
 - Szia - köszönt mosolyogva, és kezét nyújtotta, hogy adjam oda a táskámat. Így is tettem.
 - Köszönöm.
 - Mehetünk? - kérdezte.
 - Persze.
Beültünk a kocsiba, elfoglaltam a helyemet, ő pedig elindította a kocsit. - Csendes vagy, minden rendben? - Mikor megálltunk a pirosban levette a fejemről a kalapomat, és áttette a sajátjára, majd vigyorogva vezetett tovább.
 - Az az enyém - mondtam mosolyogva, de nem figyelt rám. Bekapcsolta a rádiót, és tetszőleges adóra tekerte, majd felkurjantott.
 - Ez az egyik legjobb szám a világon! - És feljebb tekerte.
 - Komolyan? Katy Perry? - néztem rá, mire bólintott és elkezdte énekelni a dalszöveget.
 - Let's go all the way tonight, no regrets, just love...
 - We can dance, until we die - szálltam be én is, mire még szélesebben kezdett mosolyogni, majd ő folytatta.
 - You and I, will be young forever! - Itt megköszörülte a torkát és megigazította a kalapot a fején.
  - Milyenek a nagyszüleid? Sosem meséltél róluk.
 - Aranyosak, eszméletlenül szeretem őket. A nagypapám néha érdekes tud lenni, de annyi baj legyen - nevetett fel.
 - Minden lányt elviszel hozzájuk kertészkedni? - vontam fel a szemöldökömet, mire megrázta a fejét.
 - Csak azokat, akik megérdemlik.
 - Micsoda érdem, ha elvisznek dolgozni...
 - Jó buli lesz, meglátod.
                 A további fél órát-órát utat csendben töltöttük, a rádiót hangosabbra vette, és néha énekelt, ha olyan számok következtek. Jenna felhívott, hogy megkérdezhesse, mit csinálok a hétvégén, de mivel nem voltam otthon, hanem épp Holmes Chapelbe tartottam Harryvel. A hangjából arra következtettem, hogy nagyon meglepődött, majd sejtelmesen nevetgélni kezdett és elköszönt.
 - Meg is érkeztünk, itt laknak a nagyszüleim - szólalt meg hosszú idő után.
                 A kocsi ablakából kinézve egy egyszerű, külvárosi családi házat láttam, bézs színű falakkal. A ház egy földszintű volt, hátul kerttel. Harry kisegített a kocsiból, és a táskáink már a kezében volt. Egyszereűen beriasztotta a kocsiját, majd kézenfogott és bevezetett a bokrokkal szegélyezett úton, egészen a bejárati ajtóig. Csengetni sem csengettünk, csupán beléptünk. Hosszú folyósó tárult elénk, én pedig körbenéztem. Balról, a konyhából visszanézett rám Harry nagymamája, éppen főzött valamit.
 - Drágáim! - szólalt meg a néni, mire elmosolyodtam. Tényleg aranyosnak tűnt. Először Harryt ölelgette meg, utána pedig felém fordult. - Catherine vagyok, de hívj csak nagyinak.
 - A nevem Maya, örvendek. - Én is kaptam egy nagy ölelést, amit Harry mosolyogva nézett végig.
 - Charles! - kiáltott fel "nagyi", mire pár másodperc múlva megjelent ő is. - Megérkeztek.
 - Harry, ki ez a szép hölgy, akit hoztál? - nézett rám a nagypapa.
 - Egy barátnőm - válaszolt neki.
 - Maya vagyok.
 - Én pedig Charles. - Harryre pillantott. - A régi szobádat megcsináltuk, tudtok ott aludni.
 - Köszönjük. Akkor most felmegyünk és berendezkedünk.
 - Utána gyertek le enni - szólt utánunk a nagyi, és mindketten bólintottunk.
                 Nem szóltam hozzá, míg nem értünk oda. A szoba közepére letette a cuccainkat, a franciaágyának lábához. A szobát bevilágította a kintről beszökő fény a nagy ablakoknak köszönhetően. A falakat beborították a sporttal kapcsolatos, régi poszterek, és néhány családi fotó, az éjjeliszekrényen pedig újságok hevertek. Az egyik komódon egy kicsi TV állt, mellette DVD lejátszóval és egy PlayStation-nel, amin játékok voltak. Míg én nézelődtem, a göndör levetette magát az ágyra és elterpeszkedve bámulta a plafont.
 - Sokat voltál itt?
 - Kéthetente pár napot biztos itt töltöttünk Gemmával - válaszolt. - Szeretek itt lenni, annyival nyugodtabb hely, mint London.
 - A szüleid is itt laknak, nem? - Leültem mellé az ágyra, és figyeltem ahogy csukott szemmel beszél hozzám.
 - Igen, de ők most nyaralni mentek - mondta. Az ajtónkon halkan kopogtak, és a nagyi lépett be.
 - Kész van a vacsora, gyertek le.
 - Megyünk, nagyi - válaszolt neki a göndör, majd kézen fogott és lesétáltunk mindketten.

 - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy veled alszom? - néztem rá felvont szemöldökkel, és a franciaágyra mutattam.
 - Nem hiszem, hogy megbánnád - vonogatta ő is a szemöldökét, és perverzen rám vigyorgott.
 - Akkor sem - ráztam meg a fejemet egyszerűen.
 - Akkor alszom a földön. - Megfogta a takaróját és párnáját, majd lecuccolt a padlóra.
 - Remek - vigyorogtam rá, majd elvonultam a fürdőbe, hogy lezuhanyozhassak. Mikor visszaértem, Harry váltott le.
                 A telefonommal kezdtem szórakozni, míg a fürdőben volt. Válaszoltam Tommy kérdésére, miszerint jól vagyok-e, és Jennának is írtam, hogy egyelőre minden rendben van. Mindkettőt sikerült megnyugtatnom. Az elkövetkező percekben csendben feküdtem az ágyon, és én is a plafont kezdtem kémlelni, míg nem Harry lépett be az ajtón egy alsógatyában. Nem látszott rajta, hogy szégyenlős lenne, egyszerűen ledobta a cuccait a kinyitott táskájára, és lefeküdt mellém, csak a földre.
 - Tetszik a látvány? - kérdezte vigyorogva, mikor észrevette, hogy őt nézem.
 - Felvehetnél valamit...
 - Így alszom - felelte.- Sőt, meztelenül szoktam, de próbálok rád tekintettel lenni.
 - Milyen rendes vagy - horkantam fel, mire csak elvigyorodott és az oldalára fordult.
 - Jó éjszakát - mormolta.
 - Neked is.

                 Mikor másnap reggel felkeltem, még egy darabig csukott szemmel próbáltam kilépni az álomvilágból, és teljesen magamhoz térni. Viszont mikor végre sikerült rávennem magamat, hogy kinyissam a szemeimet, erőből oldalra fordultam, a kezemmel pedig megcsaptam valamit. Mikor a fájdalmas felszisszenést meghallottam, sikerült realizálnom, hogy valakit ütöttem meg. Elém tárult Harry eltorzult arca, ahogy az arcát fogta a kezével, és rám meredt.
 - Egy "jó reggelt" jobban esett volna - ironizált, miközben a fájdalmas területet fogta még mindig.
 - Mit keresel itt?
 - Ez az én szobám - válaszolta, és felült. Hálát adtam az égnek, hogy még mindig volt rajta egy alsógatya, nem meztelenül feküdt be mellém.
 - Úgy volt, hogy a földön fogsz aludni - emlékeztettem kedvesen, miközben a szemeimet dörzsöltem.
 - Kényelmetlen volt, szóval hajnalban visszajöttem az ágyra - vonta meg egyszerűen a vállait. Nem reagáltam erre semmit, csupán felálltam és kisétáltam a szobából. Több sem kellett, Harry szinte egyből jött utánam, bár már egy póló is volt rajta.
 - Jó reggelt - köszöntem Harry papájának, aki a konyhában ült.
 - Jó reggelt, gyerekek. - Letette az újságot, amit éppen olvasott és ránk nézett. - Harry, akkor megtudnád csinálni, amire kértelek?
 - Mit? - néztem rá.
 - A kertet kéne kigyomlálni, és elültetni a nagyinak pár dolgot. - Papájához fordulva bólintott. - De előbb reggelizünk.
 - Rendben, köszönöm - mondta az öreg, majd kiment a konyhából.
 - Harry, a hűtőben megtaláltok mindent. Átmegyünk teázni Maryékhez, később, ha gondoljátok csatlakozhattok.
 - Majd meglátjuk, nagyi - mondta neki mosolyogva. - Érezzétek jól magatokat.
 - Sziasztok - köszöntek el mindketten.

                 Reggeli után kértem tőle egy pólót, hogy ne a sajátjaimat sározzam össze, miközben kertészkedünk, és hozzá felvettem egy rövidnadrágot. A nap hét ágra sütött, én pedig egy kiültem a teraszra, hogy nézhessem, ahogy Harry nagyban dolgozik. Fél óra után viszont elkezdett felém közeledni, könyékig sárosan, kinyújtott kezekkel. Túl későn pattantam fel az elfoglalt helyemről, és kezdtem el futni, mert egyből elkapott, kezeit pedig a derekam köré csavarta hátulról.
 - Most megvagy! - suttogta a fülembe.
 - Tiszta sár lettem - mondtam nevetve.
 - Leveheted - mormolta, még mindig közel hajolva hozzám. Kihasználva, hogy nem figyelt, kiszabadultam a karmai közül és kert hátsó felében lévő sártengerhez siettem. Belenyomtam a kezemet, majd én léptem oda hozzá. Az arcának két oldalára egy-egy csíkot húztam az ujjaimmal, s mikor befejeztem, ezt ő is megcsinálta.
 - Indiánok vagyunk - lehelte halkan, és arcomat a tenyerébe vette.
 - Azok vagyunk - bólintottam lassan.
                 Nem volt visszaút már innen, egyre közelebb jött hozzám, és nekem semmi ellenvetésem volt az ellen, hogy ajkait az enyémre tapassza - láss csodát, meg is tette. Lassan ízlelgettük egymást, majd ő mélyítette el csókunkat azzal, hogy nyelvével megkereste az enyémet. Kezei fel-alá jártak a derekamon, közben szorosabban magához ölelt.
 - Harry, így sosem lesz kész a kert! - hallottuk meg nagyija ismerős hangját mellőlünk. Ahogy oldalra kaptuk a fejünket, megpillantottuk őket a szomszéd kertjében ülve, ahogy mosolyogva, teával a kezünkben néztek minket.